Hargita Megyei Kulturális Központ EEA Grants

Március 2017
HKSzeCsPSzoV
1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1
1 1 1 1 1 1 1
bármikor

A káosz mint tárlatrendező elem

Új nevet és egy kis frissességet kapott a Hargita Megyei Kulturális Központ (HMKK) és Hargita Megye Tanácsa által szervezett megyei képzőművészeti tárlat. A kiállítás, amelyet csütörtökön este a Csíki Székely Múzeum Kossuth utcai galériájában nyitottak meg, ezúttal a Hargitai Szalon nevet viseli.
Az is újdonság, hogy ezúttal tematikai felhívással ösztönözték munkák beküldésére, gondolkodásra a megyében élő, avagy innen származó képzőművészeket.
A káosz architektúrája című versenykiállításra 51 szerzőtől 71 alkotás érkezett be, amelyből a Túros Eszter, Botár László, Berze Imre, Damokos Csaba és Ütő Gusztáv alkotta zsűri 35 művész 45 munkáját választotta ki. Azokat az alkotókat, akik szerintük a leginkább eleget tettek a felhívásnak, díjazták is.
Botár László főszervező kifejtette, érdekesen alakult a mezőny, sokkal több fiatal képzőművész jelentkezett, mint máskor. Jót tett az újítás a versenytárlatnak – emelte ki Ferencz Angéla, a HMKK igazgatója, hozzáfűzve, fontos, hogy a szakma értékelje ezeket a megmérettetéseket, hiszen így lesznek színvonalasabbak.
Botár László ezzel a szokatlan szótársítással alaposan feladta a leckét a képzőművészeknek – vélte Székedi Ferenc újságíró is, de szerinte éppen emiatt születhettek érdekesebb és különbözőbb válaszok, mint korábban. „Vannak, akik jelképekként fogják fel a káosz üzenetét, mások visszatekintenek a görög mitológiai indíttatásokra, megint mások a színek és vonalak erőteljes kavargásával, az ösztönfestészet zabolátlanságával próbálják elkapni a témát, de nem ritka az egy-egy parádés ötletre való rátalálás vagy az időbeli és térbeli funkcióváltás meghökkentő kísérlete sem” – hangsúlyozta Székedi.
Nicolae Bucur műkritikus egyáltalán nem csodálkozott a fiatalabb alkotók jelentkezésén, szerinte a káosz egyre inkább uralkodó elem a kortárs világunkban. Victor Hugo nyomán azt is megjegyezte, hogy a káosz csak látszat, a világegyetem alapját a rend képezi.
Szóval, első látásra bármennyire is kaotikusnak tűnik a kiállított munkák zöme, mégis valahol a színek harmóniáján vagy a vonalak mentén érződik a rendezési elv is, amelyre az alkotók építik, komponálják munkáikat – tesszük hozzá. Amúgy ezt legjobban a szemlélődő állapíthatja meg, mi is csatlakozunk Székedi Ferenc véleményéhez, ami az est folyamán elhangzott, hogy: „a kép voltaképpen ott kezdődik, ahol véget ér a le- és körülírás, a verbális nyelvre lehetetlenség lefordítani a vizualitást”.
Díjazott alkotók: Xantus Lehel, Damó István, Kolumbán-Antal József
További kiállítók: Bajkó Attila, Berze Imre, Biró Gábor, Boér Lenk Ilona, Botár László, Csata Jenő, Csillag István, Erőss Csongor, Fazakas Csaba, Ferencz M. Lajos, Gidó Szende Melinda, Horváth Levente, Jakab András, János Erika, Kusztura Sándor, Lakatos László, Márton József, Mezey Ildikó, Nagy Edina, Nagy Ödön, Puşcaş László, Sebestyén Róbert, Szabó Árpád, Szabó I. János, Szász Borbála, Tar Lóránt, Török Ferenc, Turcza László, Vass Mária-Magdolna, Xantus Géza, Zsigmond Márton és Zsombori Béla.

Szőcs Lóránt

szekelyhon.ro

http://szekelyhon.ro/muvelodes/a-kaosz-mint-tarlatrendezo-elem

Vissza