A Hargita Megyei Kulturális Központ évente szervez fotótáborokat, elsősorban a megye különböző településein, de a tágabb régióban is. Táboraink egy-egy településnek a néprajzi, építészeti értékeit, a változásban lévő faluképet és a település lakóinak mindennapi életét hivatottak megörökíteni. Egy-egy tábor ideje alatt 10-12 professzionális fotográfus portyázik a település utcáin, kapcsolatba kerülve a falubeliekkel, beleegyezésüket és gyakran idegenvezetésüket kérve, hogy a hétköznapi és ünnepnapi teendőik közben megörökíthessék őket.

A meghívott résztvevők romániai és magyarországi elismert fotográfusok. A táborok művészeti vezetője intézményünk munkatársa, Ádám Gyula, nemzetközileg elismert fotóművész.

A helyi polgármesteri hivatalok és civil szervezetek voltak a partnereink az eddig megszervezett táborokban. A fotótáborok anyagát kiállításokon mutatjuk be és kiadványokban jelentetjük meg.

Táborok:

  • 2018 – Szászmedgyes és környéke
  • 2017 – Csíkszentdomokos
  • 2016 – Kőrispatak
  • 2015 – Kőrispatak
  • 2015 – Karcfalva
  • 2015 – Csíkszentgyörgy
  • 2014 – Gyergyóremete
  • 2013 – Szászmedgyes és környéke
  • 2012 – Homoródalmás
  • 2012 – Backamadaras
  • 2011 – Nagyszeben és környéke
  • 2011 – Homoródalmás
  • 2010 – Csíkmindszent
  • 2010 – Csomafalva
  • 2010 – Csíkmadaras
  • 2009 – Székelyzsombor
  • 2009 – Külsőrekecsin
  • 2009 – Csíkszentdomokos
  • 2008 – Pusztina
  • 2008 – Lázárfalva
  • 2008 – Csíkdánfalva
  • 2007 – Vízakna
  • 2007 – Oroszhegy
  • 2007 – Menaság
  • 2007 – Kászonaltíz
  • 2007 – Gyergyószentmiklós
  • 2007 – Gyergyóremete
  • 2006 – Karcfalva község
  • 2006 – Gyergyóalfalu
  • 2005 – Etéd
  • 2004 – Gyimes völgye
  • 2004 – Csíkszereda és környéke
  • 2003 – Borszék és környéke
  • 2002 – Varság

Fotótanfolyam

(curs de fotograf cod COR 343101)

Akkreditált 80 órás képzés, amely elméletet és nagy részben gyakorlatot is tartalmaz; kezdő és gyakorlott fotósok számára egyaránt ajánlott. A jelentkezés feltétele, hogy a tanulni vágyók rendelkezzenek fényképezőgéppel.

A képzésen feldolgozásra kerülő témák: fotográfiatörténet, az erdélyi fotográfia története, fotótechnika, a fotográfia teremtette műfajok, eseményfotózás, műtermi fotózás, modellek, szabadtéri rendezvények, a legújabb digitális képfeldolgozási programok, képelemzés, képesztétika.

Az oktatók szakavatott, nemzetközi elismerésekkel díjazott, a fotózást művészeti fokon gyakorló fotográfusok:

Ádám Gyula: csíkszeredai fotográfus, a Hargita Megyei Kulturális Központ grafikusa, fotó-videó szakembere, arculattervezője az intézmény programjainak és kiadványainak grafikai szerkesztője. 2002-től kezdődően művészeti vezetője a HMKK által szervezett fotótáboroknak, illetve azok anyagából létrehozott kiállításoknak. Fotóművészeti tevékenységét számos kiállítás, népszerű kiadványok és díjak, elismerések jelzik, műfajilag a dokumentarista és etnofotók közé sorolhatók munkái.

Erdély Bálint Előd: székelyudvarhelyi fotográfus. Kiemelt témái a szocio és az akt, 1999 és 2004 között operatőrként dolgozott. Számos kiállítása volt, és sok szakmai pályázat díjazottja. Rendszeresen vesz részt fotótáborokban, oktatóként diáktáborokban is. Közreműködött több kiadvány szerkesztésében. Munkái megtekinthetők a www.exposed.ro honlapon.

Dr. Molnár Attila: csíkszeredai fotóművész-fotótörténész, doktori címét a kolozsvári Képzőművészeti és Design Egyetemen szerezte, kutatási témája az erdélyi fotográfia története. Alapítója és elnöke az Erdélyi Fotográfiai Múzeumért Egyesületnek, melynek célja létrehozni Erdély fotográfiai múzeumát: régi fényképeket gyűjteni, digitalizálni, archiválni, illetve nyilvánossá tenni. Munkái az etnofotó és a dokumentarista műfajokat képviselik. Szintén kiállítások, táborokban való részvételek jellemzik fotográfusi tevékenységét.

Veres Nándor: Magyarországon született, jelenleg Csíkszeredában él. Hivatásos szabadúszó fotóriporter, az MTI, a Székelyhon és a Magyar Demokrata lapok külső munkatársa.

A HMKK-fotótáborok rendszeres résztvevője, számos kiállításon, kiadványban közreműködik.

2009–2021 között tizenkét év leforgása alatt 18 évfolyambon 257 személy fejlesztette tudását, akik közül sokan gyakorlatot szerezve a munkaerőpiacon a fotográfia területén helyezkedtek el, vagy hobbijukban mélyültek el, ezáltal további élményeket szerezve maguknak és hozzátartozóiknak.

További részletek a képzésről

Érdeklődni munkanapokon a HMKK székhelyén: Csíkszereda, Temesvári sugárút 4. szám, telefonon: 0266 315 891, 0746 244 235, vagy a kultura@ccenter.ro e-mail címen lehet.

A következő tanfolyam várhatóan 2021 első hónapjaiban lesz.

Az év folyamán szervezett fotótáborok anyagából, illetve a korábbi években felhalmozódott gazdag gyűjteményből rendszeresen kiállítások megszervezésére kerül sor Hargita megyében és Erdély más vidékein.