A FREE Camp idei kiadása a világjárvány miatt virtuálisan zajlott 11 alkotó és 2 műkritikus részvételével, 2020. május 6–18. között.
BALLÓ Andrea (HU)
Nicu BARB (RO)
Elena DRĂGULELEI (RO)
FAZAKAS Csaba (AT)
Sylvia K. KUMMER (AT)
LEHEL Endre (HU)
Miriana SAVOVA (BG)
SCHWARZ Volker (HU)
SZABÓ Ottó (SK)
VARGA Ger (HU)
BOTÁR László (RO)
Művészeti írok:
Ana TRACI-NEAGOE (RO)
SZÉKEDI Ferenc (RO)

Székedi Ferenc bejegyzései
Balló Andrea (HU)
VIDEÓ
Balló Andrea bemutatkozásában van egy kulcsmondat: „festészetemben a szavakkal elmondhatatlant próbálom megragadni.” Voltaképpen arra a hatalmas különbségre utal, amely a vizuális és a szóbeli nyelv között fennáll. A vizuális nyelv színekkel, formákkal, felületekkel,vonalakkal, síkokkal, arányokkal és sok más látható elemmel alkot, az elkészült kompozíció pedig nem más, mint művészi elrendezésük, olyképpen, hogy az alkotó mindezen keresztül ki tudja fejezni érzéseit. Ahogyan az író kellőképpen megválogatott szavakból, mondatokból készít szövegeket, hogy szóbeli üzeneteket közvetítsen az olvasónak, ugyanezt teszi Andrea vizuális eszközökkel. Nem másolja a külvilágot, hanem alkot, építkezik. Láthatóvá teszi a láthatatlant, hogy élményvilágához szavak nélkül is hozzá tudjunk kapcsolódni.
Nicu Barb (RO)
VIDEÓ
Amikor a festészet elhagyja a bárki számára azonnal felismerhető alakokat és alakzatokat (figuratív ) és a kizárólag a festő által létrehozott színek és formák világába lép (nonfiguratív), akkor legtöbbször nem értelmi, hanem érzelmi-hangulati kapcsolatokat keres a nézővel, hiszen valamennyien mindhárom összetevőből vagyunk összegyúrva. Nicu Barb ott marad a határmezsgyén: jónéhány képén az alakzatok még felismerhetőek, de erőteljes vonalakkal vagy foltokká átalakítva emelik ki lényeges jellemzőjüket és így válnak kimondottan expresszívvé és egyetemessé.
Elena Drăgulelei Dumitru (RO)
VIDEÓ
Miért éppen az egyik szín kerül a másik mellé, fölé, alá Elena Drăgulei Dumitru képein és miért nem egy másik? Miért az egyik vonal finomabb, a másik kihangsúlyozattabb? Miért olykor olyan gazdagok az árnyalatok, máskor pedig mintha egymásnak feszülnének ? Miért az egyik képen a megtalált harmónia az uralkodó, egy másikon pedig mintha egyik részlet menekülne a másiktól? A gesztusfestészetet a pillanatnyi alkotói hangulat, a tudatalatti uralja, legalábbis egy ideig, azután azonban a ráció is színre lép, hogy megteremtse a kompozíció egyensúlyát.
Fazakas Csaba (AT)
A fizikusok a mikro- és makrovilágban kutatják az anyag szerkezetét, törvényszerűségeit. A filozófusok, a teológusok az emberi lét alapértelmezéseit keresik. Fazakas Csaba a gondolkodó és elgondolkodó képzőművész szemével tekint az anyagra és a létre, a mindennapi valóság és a transzendencia közötti átmenetekre. Számára nem a sokszínűség a lényeg, hanem átgyúrja a hagyományos formákat és felületeket, új szerkezeteket terem és figyeli, a körülöttünk is megtalálható anyagok művészi beavatkozások nyomán hogyan kaphatnak új értelmezéseket, hogyan utalhatnak a teremtésre, amely nem pillanatok alat, varázspálcával létrehozott új világ, hanem az állapotok kavargásából alakul ki.
Sylvia K. Kummer (AT)
VIDEÓ
Az egész több mint a részek összege, még akkor is, ha az alkotóelemek hasonlítanak egymáshoz. És mégis mi az, ami többé, vagy még inkább mássá teszi az egészet a részek halmazánál? Mindenekelőtt a részek között létrejövő, látható vagy láthatatlan kapcsolatok, amelyek nem egyszer s mindenkorra adottak, hanem önmaguktól változók és vagy mások által változtathatók az időben. Sylvia Kummer képeit nézegetve nekem az egyén és a tömeg viszonyrendszere jut eszembe és a szöveges rátéteket is figyelve, a média, amely a legkülönbözőbb szempontok alapján képes arcnélküli tömegeket befolyásolni, főként hogyha ő maga is parancsokat teljesít. Ez független népektől, nemzetektől. A képek bevezetéseként olvasható magyarázatok központi értelmezésként a tér és az ember viszonyát taglalják Kummer műveiben. Én még ezt a néhány mondatot is hozzáfűzném.
Lehel Endre (HU)
VIDEÓ
Két fotó és közöttük hét festmény. Az alkotó Lehel Endre az elején maszkban, a végén pedig leveti mai világunknak ezt a legismertebb jellemzőjét. Voltaképpen nyolc munkáról van szó: az egyik, a közös, amolyan online performansz. A többi hétben, a karantén alatt készült képekben a vonalvezetés a közös: a színek rögzítik mindazokat a változó karantén hangulatokat, amelyeken így-vagy úgy, derűsen, borúsan, belenyugodva, tiltakozva, békésen vagy ingerülten, de valamennyien átmegyünk, majd kénytelen-kelletlen a bölcsességre hallgatunk. Amelynek ősi kezdőpontjában ott van a Föld maga, ahogyan sokszínűségében és természetességében tanít meg arra, figyeljünk rá, vigyázzunk rá. Óvjuk például a festékeit, hiszen az ember valamikor éppen ezekkel kezdte megfogalmazni emlékeit, élményeit.
Miriana Savova (BG)
VIDEÓ
Mint minden területnek, a műkritikának is meg van a maga szakzsargonja, amely többek között arra jó, hogy ködösítsen, homályosítson, amikor a művészekkel, a művekkel kapcsolatos gondolatokat nem sikerül pontosan megfogalmazni. Az „ideoplasztikus kifejezés”, amely a bolgár Miriana Savova bemutatkozásában szerepel voltaképpen ilyen, erőltetett kitaláció és nem jelent mást, mint gondolati festészetet, amelyben a művész nem a kül-, hanem a saját belső világára helyezi a hangsúlyt, ezt akarja kivetíteni, bízva abban, hogy visszhangra talál más egyéni gondolatvilágokban. És teszi mindezt a festészet alaposan megválogatott eszközeivel, amelyeket a festőnő a lehető legszakavatottabban kezel.
Schwarz Volker (DE, HU)
VIDEÓ
Modern művészeti galériában egy üres vászon előtt téblábol a néző és nézegeti a címet: Legelésző tehenek. Csóválja a fejét és megkérdi a teremőrtől: “de hát hol vannak a tehenek? Elmentek. És hol van a fű? Lelegelték.” Ez az egyik kimondottan szakállas vicc az absztrakt festészetről, ám a kérdések mögött ott lapul az alapvető félreértés. Az absztrakt művész ugyanis nem akar utánazni sem természetet, sem tárgyat, sem embert, a színeket és a formákat, vagy éppen a színtelenséget és formátlanságot önmagukért használja. Elvont fogalmakat, gondolatokat, érzelmeket akar így megjeleníteni és úgy gondolja, hogy összefüggéseik, egymáshoz való viszonyuk visszhangot keltenek majd a nézőben. Van azonban aki még ezt sem akarja: teljesen független és csak a vizuális nyelv alapeszközeinek a használatával szemben kötelezi el magát. Minthogy huszadik századeleji megjelenése óta az absztrakt festészet-szobrászat nem tűnt el, hanem áramlatai erősödtek, osztódtak és a posztmodern világban is újabb utakon indultak el, paradoxális módon voltaképpen éppen azt igazolja, amit el szeretett volna kerülni: a társadalmi beágyazottságot. És még valami: többen úgy vélekednek, hogy az absztrakt festő azért fest úgy “mint egy óvodás”, mert nem tud másképpen. Dehogynem, nagyon is tud. Csak más a művészi hitvallása.
Szabó Ottó (SK)
VIDEÓ
Szabadon és mégsem. Ez a címe Szabó Ottó egyik, itt látható képének és – természetesen véletlenszerűen – mintha éppen találna azzal az állapottal, amelybe május 15-én, vírusközeli mindennapjainkban kerültünk. A szlovákiai magyar művész festményének merítése azonban mindennél jóval mélyebb: filozófikus, az emberi lét korlátait, értelmezését, viszonyrendszerét feszegeti. Érdemes alaposan elolvasni, akár többször is a bemutatkozást és ebből következtethetünk arra, hogy nem csupán ő, hanem alighanem a kortárs szlovákiai képzőművészet milyen sokoldalú. És mennyire meg kellenne alaposabban, részletesebben ismernünk, hogyha ezt a Free Camp megnyitotta kiskaput majd szélesebbre is lehetne tárni.
Varga Ger (NL, HU)
VIDEÓ
Varga Ger. Minthogy a keresztnév szokatlan, ösztönösen hozzáteszük: Gergely. Vagy Gergő. De minthogy Hollandiában nőtt fel, nyugodtan lehet Ger, de azzal a h-hoz hasonló, torokhangú g-val, amely a nyelvünkben nem létezik. Szóval amit kapásból nem értünk, azt az elménk azonnal szeretné megmagyarázni. Akárcsak a „ Sárga ház a kertben” című képén, ahol mindenekelőtt a sárgát keressük. De ha azt a címet adta volna, hogy „Kék virágok a kertben”, akkor azonnal a szabálytalan kék foltokra összpontosulna a tekintünk. Mert nap mint nap a szóbeli nyelviség az elsőszámú jelzőrendszerünk, amelyre támaszkodunk. De ha nem adott volna semmiféle címet, akkor szépen eltöprengenénk, hogy miért éppen ezek a spatulával vastagon felkent színek állnak egymás mellett és miért nem mások? Milyen lehet az, amikor valamiféle látványból, évek múlva, csak a színek gomolygása marad meg az emlékezetünkben? Hogyan lehet visszaadni mindössze színekkel, szabálytalan formákkal sokféle életérzést, fogalmat, ahogyan más képein teszi?
Botár László (RO)
VIDEÓ
Botár László az immár több mint tizenötéves Free Camp kitalálója, szervezője és egyben képzőművésze is. Intézmények, magántámogatók azért állnak a háta mögött, mert tudják, hogy amit eldöntött, azt véghez is viszi. A kortárs európai képzőművészeti áramlatok megismerésének aligha volt kiválóbb eszköze, mint ez a Csíkszeredában évről-évre megrendezett tábor, amelyet lámcsak az idén a koronavírus sem tudott megsemmisíteni. Sőt mi több, úgy tette fel rá a koronát, hogy Botár László egyben történelmet is írt: online térben szervezni napokon át tartó nemzetközi képzőművészeti alkotóműhelyt valóban úttörő munka. Mindeddig az évről-évre itt készült Free Camp alkotásokat táborzáró kiállításon mutatták be. Most a művészek otthon dolgoztak, de munkáik egy olyan közös, világhálós galériába kerültek, amelyeket megőriz az idő. És esztendők múlva is bizonyítja: terjedjen ki akár az egész világra a járvány, a művészet akkor sem adja meg magát, a művészek határokon innen és túl képesek egymásba kapaszkodni és megmutatni, hogy bármiféle körülmények között az alkotás az emberi szellem igazi értéke és mércéje.